Ezt igyekszem a süteményekben is kifejezni, úgyhogy külön öröm, ha valami kis cukiság kerül ki a kezeim közül.
Málnás torony |
Az előző bejegyzésben említett muffin alapreceptet használtam ennél a sütikéknél is, úgyhogy receptet külön most nem írok, csupán a gyümölcsök arányát.
A málnásnál nem a tésztába kevertem a málnát (fagyasztott volt), mert féltem, hogy megfogja a tésztát, és szétesik a gyümölcs. Mivel normál formában készült, ezért tettem a forma aljába 1 evőkanál tésztát, bele 3 szem málnát, majd a tetejére is 1 evőkanál tészta jött, és így mentek a sütőbe, 180 fokra, 25 percre.
A máz porcukor, málna aroma és nagyon-nagyon kevés hideg víz keveréke. Sajnos pontos mennyiséget nem tudok írni, mert csak úgy öntöttem, kevertem, csepegtettem, kevertem, öntöttem, stb. :)
A képen szereplő állványt az én legeslegkedvesebb barátosnémtől, Anditól kaptam névnapomra. Nagyon örültem neki, és még aznap telepakoltam a kis rózsaszín csodákkal! <3
Epres minifalatok |
A máz ugyanaz, mint a málnásnál, csak eper aromával (megjegyzem, az eper aroma nekem sokkal jobban ízlett, mint a málna).
Ami igazán tetszik ezekben a sütikben, hogy a máz harmonizál a benne lévő gyümölccsel. Úgyhogy ez alapján szeretnék majd még esetleg áfonyásat kék mázzal, szedreset lila mázzal, mogyorósat/diósat vajszínű mázzal, stb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése