Információk tengerében...

Mikor az ember lánya abba a szerencsés helyzetbe kerül, hogy szíve alatt hordhatja gyermekét, akkor két dolgot kell tennie, még pocakosan:

1. felkészülni az érkező kisbaba fogadására
2. mosolyogva bólogatni a rengeteg tanácsra, az "amikor én terhes voltam..." kezdetű történetekre, nem beszélve a "az semmi, amikor én szültem..." storykról! :)

A 2-es pont folytatódik azután is, hogy a pocaklakó elhagyta 9 hónapos albérletét.
Ja, és mellékesen megyjegyzem, hogy az 1-es pont a könnyebb feladat!

Amikor egy anyuka, nagymama, leendő anyuka, bármilyen nőnemű lény meglátta a pocakom, kényszert érzett, hogy elmesélje az ő terhességét, szülését, és részletesen az azóta eltelet hónapokat. Persze ez duplázva, triplázva, ha több csemetével lett megáldva. :)
Nem azt mondom, hogy mindenki felesleges butaságokat mondott, sok hasznos információt kaptam ezalatt a 9 hónap alatt, és azóta is, de néha kicsit sok volt, hogy mindenki csak a terhességről, a megszületendő babámról akart beszélni. "Dehát terhes vagy..." Igen, de attól még jártam dolgozni, néztem filmeket, hallgattam zenét, olvastam könyveket, nem zártam ki a külvilágot.

Most már változott a helyzet. Minden gondolatom körülötte forog, és állandóan róla beszélnék. Dicsekszem, hogy már pár hetesen tartotta a fejét, hogy milyen édesen mosolyog, közösségi oldalakra életembe nem töltöttem fel annyi képet, mint az elmúlt 2 hónapban. Nem tudom, idegesítek-e másokat, de nem is érdekel... :)

A szülés utáni férfi-nő kapcsolatról később! :)

Sztár-fotók készültek

2011. február 17.
Már pocakosan biztos voltam benne, hogy szeretnék sok-sok szép képet csináltatni majd a pici babánkról. Pár hetes korában is, hiszen teljesen más olyan fotókat nézni, amiket profi fotós csinált, mint az otthon készült, házi képeket. Persze az otthoniaknak is meg van a maga varázsa, de hát azért össze sem lehet hasonlítani egy megvilágított, beállított, hátteres képpel.
Szerencsére az egyik kedves ismerősünk, Séllei Zsanett fotózást tanult, és szeretne baba- és gyerekfotózással foglalkozni, így összehoztuk az első profi képeket, 6 hetesen.

Kicsit nyűgösek lettünk a végére, de szerencsére rengeteg szép kép készült, aminek nagyon-nagyon örültünk.

Természetesen mindenki odáig van a képekért, ami nem is csoda, hiszen zabálnivalóak lettek.

Zsani valóban profi munkát végzett, és egyáltalán nem látszik, hogy ez volt az első babafotózása.

Megyünk legközelebb is, mikor már ülni tud a nagylegény, és tud dolgokat fogni a kis kezében.

Még több kép a http://pindurtalpak.blogol.hu/ oldalon, amit mindenkinek ajánlok, ha cuki babákat szeretne látni, egyre többen lesznek! :)

Nutellás-banános muffin

 

Drága szerelmem születésnapjára csináltam többek között ezt a muffint.
Egy hete kérdezgettem, hogy milyen tortát szeretne, de nem tudott dönteni. Rengeteg, szerintem az összes létező ízt felsoroltam neki, de egyik se tetszett neki! Úgyhogy inkább csináltam neki egy muffin-tortát! :)

 

A recept egy muffinos receptfüzetben volt. Egyik nap lekéstem a vonatot, még aktív, dolgozó koromban, és kellett valami újság, hogy ne unatkozzak, amíg várok. Már megvettem abban a hónapban az összes recept újságot, úgyhogy kicsit tanácstalan voltam. Nem az én műfajom a Best, Hot, és társai. De aztán megláttam a Diana muffinos különszámát, és nem volt kérdés mivel ütöm el a várakozási időt.

 

Az újság egyébként német nyelvről van lefordítva, így vannak benne olyanok, mint nátron, de nem foglalkoztam vele, sütőporral helyettesítettem.

 

Hozzávalók: 

• 15 dkg cukor        
• 1 dl olaj
• 20 dkg liszt
• 1 sütőpor
• 2 tojás
• 3 ek natúr joghurt
• 8 ek Nutella
• 2 dl tej
• 4 banán

Verjük habosra a tojásokat, majd keverjük simára a cukorral, olajjal és a joghurttal.
Forgassuk hozzá a sütőporral elkevert lisztet, majd töltsük a tésztát a kikent, vagy papírral kibélelt formákba.
Süssük kb. 20 percig 180 fokon.
Közben a Nutellát, a tejet, és 3 darabokra vágott banánt pürésítsünk össze.
Ha kész vannak a muffinok, kicsit várjunk, amíg kihűlnek, majd vágjuk ki a tetejüket és töltsünk mindegyikbe a masszából. Tetejére a maradék banánból tegyünk dísznek.

Mikor hazajöttünk...

2011. január 10-én, délután jöttünk haza a kórházból, és ahogy már korábban is írtam, tiszta lakásba léptem be... :) Jöttek anyáék, Juliék, szóval nem volt annyira nyugis, mint amennyire gondoltam, de mindenki kíváncsi volt a kis jövevényre. Kicsúszott egy-két "és Te hogy vagy, Katikám?", de szerintem csak jólneveltségből kérdezték, mégis csak volt gyerekszobájuk! :)) Mondták egyébként már korábban, hogy jól élvezzem ki ezt a 9 hónapot, amíg mindenki lesi a kívánságaimat, mert utána megváltoznak a dolgok! De nem bánom, foglalkozzon csak mindenki vele, rajongják körbe, azért van, hogy kényeztessék! :)
Felhívtam a védőnőt, és a gyerekorvost, mind a ketten szerdára ígérték magukat.
Délelőtt jött a gyerekorvos, megmutatta, hogy melyik krém, kence-fice mire való, és ahogy elment, rá 5 percre megérkezett a védőnő. Nagyon aranyos volt, ő is mondott egy csomó hasznos dolgot. Ja, és megdícsért, hogy jól nézek ki! :) Hát igen, a fiatal szervezet! :))

4 nap a kórházban

Azt hittem, hogy rosszabb lesz, de szerencsére jól érzetem magam a kórházban. Már amennyire az ember jól érzeheti magát egy kórházban. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a csecsemősök, a nővérek, a szülésznő, a dokinőmről meg egyenesen ódákat tudnék zengeni! Nagyon megszerettem! Egyáltalán ne bántam meg, hogy őt választottam!
Visszatérve a kórházra, a kaja mondjuk hagyott némi kívánni valót maga után, de hát egy hibája se legyen a dolognak! Na, mondjuk nem mintha annyira lett volna étvágyam, de ha lett is volna, a szagától rögtön elment.
Szerencsére az ülés elég könnyen ment, a szobatársaim azt hitték, hogy én is császárral szültem. Ja, mert hogy egy kezemen meg tudtam azokat számolni, akik természetesen szültek, belevéve magamat is...
Szombaton tartották a tejfakasztó party-t, és az elmeséltek alapján csoda lett volna, ha nem lett volna elég tejem... :) Mentségére legyen mondva a drága szerelmemnek, gyönyörűen kitakarított hétfőre!
Mert hogy akkor mentünk haza! Jó volt, jó volt a kórházban, de annyira jó érzés volt átlépni a küszöböt!
Végre otthon! :)

Anyuka lettem

2011. január 6. - Hát nem így terveztem ezt a napomat... 16 órakor másodszorra mentünk vissza a kórházba, hogy én márpedig ma szülni fogok, akár bent tartanak, akár haza küldenek! Szerencsére bent maradtunk! :) Milánka, szivem 23:15-kor kezdett kibújni, és 23:44-kor látta meg a kórházi fényeket! Úristen, ez ilyen érzés?! Fantasztikus volt! 5 másodperc múlva már arra se emlékeztem, hogy szegény Zsoltikámnak véraláfutásosra szorítottam a kezét a fájdalomra. Semmi nem érdekelt! A büszke apuka elvágta a köldökzsinórt, és utána rámtették a kisfiunkat! Zsolti csak fotózott, leírhatatlan volt!
Anyuka lettem! Azt hittem tovább fog tartani, vagy más lesz az érzés, nem is tudtam elképzelni, milyen lesz az első találkozás vele, de felülmúlt minden várakozást, és kérdést!
Azóta imádjuk, én én 0-24 "Milán-rabszolga" lettem! :)